Az Elbeszélés és novella Spanyolországban első, középkorral foglalkozó kötete egy komplex antológiasorozat részeként jelent meg, mely a teljes spanyol irodalmat szándékozik felölelni a középkortól napjainkig a Páginas de Biblioteca Clásica című kiadványsorozat keretében. Hiánypótló sorozatról van szó, hiszen ez az első átfogó, modern igényeket kielégítő, kevéssé ismert művekből válogató antológiagyűjtemény az utóbbi években. A spanyol költészettel tíz, a kisepikával hat, a színházzal három kötet foglalkozik.

A középkori kisepikai műveket tartalmazó kötet különösen jelentős, hiszen Magyarországon kevéssé vagy egyáltalán nem ismert alkotásokat tartalmaz, a spanyol irodalmat kutatók is találnak benne új anyagot. Ezenkívül segít eloszlatni azt a téves elképzelést, hogy Cervantes előtt gyakorlatilag nem is létezett kisepika Spanyolföldön. Az igazság ezzel szemben az, hogy éppen a középkorban jelennek meg – jórészt európai és keleti hatásra – azok a kisepikai műfajok (fabula, példázat, mese, anekdota), melyek Cervantes művében, a Példás elbeszélésekben teljesedtek ki, szolgálnak a modern novella alapjául.

A kötetet két előszó vezeti be. Az elsőben Maxime Chevalier a spanyol kisepika történetét vázolja fel a kialakulásától napjainkig, a műfaj fejlődésének egy-egy csomópontját emelve ki. Első dátumként 1251-et említi, amikor a középkorban kialakult két kultúra (a nyugat-európai keresztény és az arab) hatása egyszerre érte az Ibériai-félszigetet. Keresztény hatásra megjelent a példázat, arab hatásra pedig a keretes mese- illetve elbeszélésgyűjtemény. 1335-re kialakultak a kisepika főbb irányai, a három fő műfajnak (fabula, tréfás elbeszélés, példázat) már hispán alkotói is vannak. Következő csomópontként 1613-at emeli ki Chevalier, azt az évet, amikor megjelent Cervantes Példás elbeszélések (Novelas ejemplares) című műve, s vele megszületett a modern spanyol novella is. Érdemes megemlíteni, hogy a “novela” szót – itáliai mintára – Cervantes vezette be a spanyol irodalomba, de a jelentése hamar megváltozott, és ‘novella’ helyett ‘regényt’ kell érteni alatta, míg a novellára a “coentó” vagy “novela corta” szavakat használták. A novellairodalom a XIX. században, a romantika irodalmában virágzott fel újra, főként történelmi témákat dolgoztak fel. A XIX. század végén tovább nőtt az érdeklődés a novellák iránt, amelyek ekkor elsősorban a mindennapi élettel, szokásokkal, problémákkal foglalkoztak. A kor kiemelkedő szerzői: Juan Valera, Emilia Pardo Bazán, Armando Palacio Valdés, Vicente Blasco Ibáńez. A novella iránti érdeklődés a XIX. században sem csökkent, sőt, a mai spanyol irodalom egyik kiemelkedő műfaja.

María Jesús Lacarra előszavában is található egy rövid műfajtörténeti összefoglalás, ő azonban kizárólag a középkorra szorítkozva vizsgálja az egyes kisepikai műfajok eredetét, spanyolföldi megjelenését, végül egy érdekes megfigyelést is tesz: a jelenleg ismert művek között viszonylag kicsi a komikus, mulatságos témájúak aránya. Ezután az antológia felépítését, jellemzőit ismerteti. Mindenekelőtt leszögezi, hogy a kisepikai művek nemcsak kötetben összegyűjtve találhatók (mint például a Sendebar), hanem nagyepikai művekben is, betétként. Jesús Lacarra mindkét típusból válogat. Ezenkívül figyelembe vette az adott mű aktuális ismertségét is, és előnyben részesítette a ritkábbakat, kevésbé elérhetőket. A kötet felépítésénél mindenekelőtt a kronológiai sorrend megtartására törekedett, s ezt igyekezett összhangba hozni az adott alkotás eredetével. A könyv nagyobb egységei eredet, illetve szűkebb műfaj szerint (például keleti eredetű elbeszélések, Királytükrök példázatai, stb. tartalmazzák a műveket, és a kronológia ezeken belül érvényesül. Minden nagyobb és kisebb fejezet előtt bevezető tanulmány található, amely indokolja a fejezeten belüli elrendezést, információt közöl az adott szövegek koráról, adatairól, bibliográfiájáról. Az egyes szövegeket részletes magyarázó jegyzetek kísérik. Mivel több szövegnek nem volt címe, a szerkesztő az egyértelműség kedvéért pótolta ezt a hiányt, a szöveg tartalmát kifejező, rövid címeket adott ezeknek a műveknek. Végül közli azokat a tipográfiai és helyesírási változtatásokat, amelyeket a könnyebb olvashatóság érdekében hajtott végre a műveken.

A kötet a teljesség és a kronológiai folytonosság kedvéért ismertebb műveket is tartalmaz, például részleteket a Sendebarból vagy Don Juan Mauel El Conde Lucanorjából, de szinte minden főbb fejezetben található korábban kevéssé vagy egyáltalán nem ismert szöveg. Részleteket közöl például keleti eredetű közmondásgyűjteményekből, egy korai, XIII. századi királytükörből (Castigos de Sancho IV), az első verses elbeszélésekből, korábban csak kéziratban létezett példázatokból (például a Méndez Pelayo Könyvtár 77. sz. kéziratából: La monja que se arrancó los ojos = Az apáca, aki kivájta a saját szemét), stb.

Az elbeszélés és novella Spanyolországban első, a középkorral foglalkozó kötete nemcsak a legújabb, de az egyik legátfogóbb antológia is, ami a témában megjelent. A kötet Magyarországon is haszonnal forgatható.

Cuento y novela corta en Espańa 1 / Edad Media (Elbeszélés és novella Spanyolországban 1. Középkor) Kiadta és az előszót írta: María Jesús Lacarra. Barcelona, Crítica, 1999, 478 p. Páginas de Biblioteca Clásica.